Székesfehérváron a II világháború után évekig három kerékpáros klub működött, komoly tömegbázist teremtve a sportolást, kerékpározást szeretők számára. 1962 óta csak egy maradt a VT VASAS ami a fenntartó Videoton gyár megalakulása után szintén felvette a VIDEOTON SC nevet. A rendszerváltás után a Videoton többek között megszüntette a kerékpáros szakosztályát is, ezzel a szervezett kerékpáros élet is megszűnt Székesfehérváron!
    A VIDEOTON kerékpáros szakosztály sok szép eredménnyel büszkélkedhet, több Magyar bajnoki első helyezéssel és kupagyőzelmekkel. (az eredmények szerkesztés alatt!)

A SZINGO SE egy baráti társaságból alakult a VIDEOTON kerékpáros szakosztály megszûnése (1991) után. Az „utcára került”, egyesület nélkül maradt fiatalok és a már korábban a versenyzést abbahagyó öregebbek továbbra is megbeszéltünk közös edzéseket, túrákat. A Hivatalos kerékpársport elsorvadása okozta vákuumban kialakult egy erõs amatõr kerékpáros élet, az ország különbözõ részein megszûnt klubok megszállottabb tagjai komoly versenyeket rendeztek (mi is itt Fehérváron) a hobbys és veterán kerékpárosoknak. Ez alkalmat adott nekünk is a további versenyzésre, amit szervezett keretek között egyesületi formában kívántunk megvalósítani, így alakítottuk meg elõször a Székesfehérvári Kerékpárosok Baráti Körét, majd ennek (továbbra is zömmel a Vidiben nevelkedett) tagsága 16-18 fõ létrehoztuk 1999-ben a SZINGO SPORT EGYESÜLETET.

Az egyesület a nevét egy speciális, a vékony versenykerékre való gumi hagyományos típusáról kapta. A szingogumi olyan technikával készül, hogy a külsõ, futófelületes köpeny teljesen körbefogja a belsõ tömlõt, alul, az abroncs felõl össze van varrva, így ha akarja az ember kerék nélkül is fel lehet fújni kõ keményre. A szingót úgy kellett felragasztani a majdnem teljesen sima –a hõskorban fából készült- abroncsra. Ez és a defektes szingo gumi javíthatatlansága miatt ma megint a külsõ-belsõs gumik terjedtek el, persze ezek ma már vékonyabbak mint a régi névadónk.

 

Érdekesség: Az alumínium ipari elterjedése elõtt a kerékpárok abroncsait acélból készítették. A háború után a versenykerékpárok speciális, könnyû és rugalmas kerékabroncsait a tonet technológiához hasonlóan hajlított, rétegelt fából ragasztották. Hihetetlenül szívós kerekek voltak! Ez csak a profi, felnõtt versenyzõknek járt. Innen maradt meg a még a 70-es években is a versenykiírásokban használatos két kategória: „fakerekesek” és az ifi „vaskerekesek” pedig akkortájt már mindkét típus alumíniumból gyártódott!